A kuruc hadsereg fegyverzete

A hadsereget nem tudták korszerű fegyverekkel felszerelni.

A fegyvernemek között számban és hatóképességben a lovasság fölénye érvényesült. A korszerű hadviselés viszont erős gyalogságot és jó tüzérséget kívánt volna. Az 1704-es évben a gyalogság létszámát kevés sikerrel tudták csak növelni. A nagyon szegényes hazai hagyományokkal rendelkező tüzérséget és a műszaki alakulatokat francia tisztek és hadmérnökök segítségével szervezték meg. A tüzérség fővezére Sréter János lett, aki derekasan helytállt.

A lovasezredek részben dragonyosok, részben huszárok voltak, vasasezredeket a kurucok nem szerveztek, tehát a reguláris lovasság könnyűlovasság volt. A tizenkét lovasszázadból nyolc volt tűzfegyverrel, négy lándzsával felszerelve. A gyalogezredekben az első század gránátosszázad volt, és egy zászlóalj (három vagy négy század) pikás. A lovasság egyenruhája sárga bőrdolmány és nadrág, zöld aba mente, a gyalogságé kék posztó és aba mente volt, az egyes ezredekben különböző színű hajtókával.


A kuruc tüzérség ágyúparkja korszerűnek semmiképp sem volt mondható. Legnagyobb része még I. Rákóczi György fejedelem sárospataki és gyulafehérvári ágyúöntő műhelyében készült az 1640-es években. A szabadságharc besztercebányai és kassai eredetű új ágyúi általában kis űrméretű könnyűágyúk, seregbontók, gránátvető mozsarak voltak; csak Kassán készült néhány nagyobb űrméretű ágyú. Ezek ugyan növelték a kuruc tüzérség tűzerejét, de nem voltak elegendőek annak korszerűsítéséhez. Besztercebányán 1704-ben csak tíz ágyú készült, az üzemet 1705-ben lényegesen kibővítették, ennek ellenére nem valószínű, hogy a kuruc ágyúöntés összteljesítménye meghaladta volna a száz darabot. Hazai viszonylatban jónak tűnik a bomba-, gránát- és ágyúgolyógyártás teljesítménye a besztercebányai és a kassai ágyúöntő mellett szervezett laboratóriumokban, illetve a libetbányai, 1706-tól kezdve a tiszolci hutában, de a fennmaradt termelési adatok szerint messze lemaradtak az egykorú nyugat-európai és oroszországi bomba- és golyóöntő üzemek mögött.

Magyarországon ekkor különböző helyi puskafajták voltak elterjedve, a sziléziai eredetű tersényi, a lengyel pulhák, a szepességi krompachi. A kuruc fegyvergyártás természetesen folytatta e hagyományos puskafajták előállítását, gyártottak muskétákat is, a ránk maradt töredékes termelési kimutatásokban azonban mindenütt a flinták szerepelnek a legmagasabb számokkal.

A hadiipar szervezői tisztában voltak vele, hogy a flinta a legmodernebb kézi lőfegyver. Ugyancsak tisztában voltak a szurony jelentőségével is. A fegyvergyártás megindulásától, 1704-től kezdve készültek szuronyok is a kuruc gyalogság számára, valószínűleg a legkezdetlegesebb, tehát a puska csövébe dugható változatban.