A kuruc hadsereg ellátása

A szabadságharc kezdetén a katonák fegyverüket és lovukat hazulról hozták vagy zsákmányolással szerezték, és azt ettek, amit a lakosság önként adott vagy amit elrekviráltak tőle. Lényegében nem tért el ettől, csupán szervezettebben ment végbe a születőben levő kuruc államigazgatásnak az a gyakorlata, hogy a szabadságharchoz csatlakozó vagy Rákóczinak meghódoló városokra bizonyos számú fegyver és ruha beszolgáltatását rótta ki igen rövid, általában egy-két napos határidővel.

Hasonló módon utasították a kuruccá lett megyéket is a területükön tartózkodó csapatok ellátására. A hadseregellátás gondja azonban elsősorban a kuruc kézre került fiskális birtokokra és Rákóczi családi uradalmaira hárult. A háború elhúzódásával és a kuruc állami apparátus fokozatos kiépülésével a sereg felszerelése és ellátása is egyre szabályosabb formák közt történt. A szabályozáshoz önként kínálkozott a császári hadsereg ellátásának Magyarországon mindenki által tapasztalatból ismert rendje, a hadbiztossági szervezet.

A hadbiztossági szervezet

A kuruc hadbiztossági szervezet (hadi commissariatus) néhány hónap alatt, lényegében 1704 második felében alakult ki. Élén az országos főhadbiztos (supremus commissarius) állt, személy szerint Csáky István, Bercsényi sógora; alája tartoztak a különböző reszortok (élelmezés, fegyver- és egyenruha ellátás, puskaportörés és salétromfőzés stb.) országos föhadbiztosai vagy egyszerűen hadbiztosai, ezek helyettesei és alhadbiztosai, akiknek hatásköre azonban - nyilvánvaló gyakorlati okokból - általában már csak egyes országrészekre, legtöbbször csak néhány szomszédos megyére terjedt ki.

A sereg ellátásáról, az élelmezés és a fuvarozás terheinek elosztásáról a kétféle (állami, illetőleg megyei) hadbiztosoknak együttesen és egyetértésben kellett intézkedniük. Könnyű elképzelni a hadbiztossági intézmény dualista szerkezetéből fakadó súrlódásokat, összeütközéseket és a hadbiztosi hatalommal való visszaélés szinte végtelen lehetőségeit.

Ennek ellenére a bonyolult rendszer életképes volt, mert az országos hadbiztosság emberei mögött ott állt a kuruc sereg fegyveres ereje, a megyei hadbiztosoknak pedig, ha meg akarták tartani sok anyagi előnyt nyújtó megbízatásukat, nagyjából igazságosan kellett elosztaniuk a terheket nemesi társaik birtokai között.

Az élelmezés

A kuruc sereg élelmezéséről a föld népe, az otthon maradt jobbágyság gondoskodott. A beszolgáltatandó gabona és hús mennyiségét az országos főhadbiztosság vetette ki a megyékre a hagyományos kulcs, az ún. nádori porták száma szerint, de könnyítésben részesítve a háború sújtotta vidékeket.

A megyén belüli kivetés és a táborba való beszállítás a megyei hadbiztos feladata volt. A gabona tárolására Rákóczi raktárakat (annonaria-házakat) létesített Kassán, Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban, stb. "De – panaszkodik Emlékirataiban a fejedelem – mindennek megvoltak a maga alkalmatlanságai, mert mindegyik raktárba biztosok kellettek, ezek egy része csaló volt, a másik tudatlan vagy gondatlan, mert mindegyik újonc volt a mesterségében. Azonkívül, hogy a gabona megromlott, vagy elfecsérelték, vagy ellopták, egy valódi vagy álhír az ellenség közeledtéröl elég volt ahhoz, hogy otthagyják a raktárakat, zsákmányul az első jöttmentnek. Akkor aztán pótlásuk sokba került a népnek . . ."

A katonai ruházat

Az élelmezésnél sokkal nehezebb feladat volt az egyenruha-ellátás biztosítása, mert Magyarországon nem folyt érdemleges posztógyártás; a ruhaanyagot évszázadok óta importált posztók szolgáltatták. A XVIII. század elején két irányból volt számottevő posztóbehozatalunk. A Balkán félszigetről görög és török kereskedők nagy mennyiségben hoztak durva abaposztót, a közepes minőségű és a finomabb posztófajtákat pedig Morvaországból és Sziléziából importáltuk.

A "ruházó commissariatus" teljesítménye a körülmények ismeretében tiszteletet parancsoló. A hadbiztosság a rendelkezésre álló posztót szétosztotta azok között a szabad királyi városok és mezővárosok között, amelyekben nagyobb számú szabó élt, és utasította őket pontosan meghatározott ruhadarabok megvarrására és a kijelölt ezredekhez való eljuttatására.

Tudunk olyan esetekről is, amikor a hadbiztosság katonai karhatalommal telepítette össze megyényi területek összes szabóit egy helyre, hogy eredményesebben menjen a munka.

Úgy látszik, hogy a Regulamentum Universaléban megadott évenkénti két dolmányt és nadrágot, kétévenkénti egy köpönyeget a hadbiztosság minden katona számára időnként valóban biztosítani tudta.

A fejedelem testőrhadai, udvari ezredei mindig szebb és jobb minőségű egyenruhát hordtak, mint más alakulatok katonái. Csizmával ugyanolyan módon látták el a katonákat, mint egyenruhával, de ebben kétségtelen könnyebbséget jelentett, hogy a csizmadiáknak és vargáknak bőségesen állt rendelkezésükre hazai nyersanyag, a marhabőr.

A zsoldfizetés

A rang szerint növekedő zsoldösszegeket a Regulamentum Universale rögzítette, de zsoldot ennek kidolgozása előtt is fizettek, s különböző okokból a Regulamentum törvénybe iktatása után is eltértek a szabálytól.

Rákóczi elvi megfontolásból zsoldossereget akart. Jól tudta, hogy a rendszeres fizetés a hadsereg fegyelmének legfőbb biztosítéka, ezért amikor csak az állam pénzügyi helyzete ezt megengedte – többé-kevésbé rendszeresen fizetni törekedett katonáit, nemcsak a reguláris, hanem a mezei hadakat is.

A hadiipar

A kuruc sereg felfegyverzésére itthon kellett hadiipart teremteni, gyakorlatilag a semmiből. A szükségletek fedezését még külön nehezítette, hogy egyrészt az országban talált készletek már elavult és sokat használt, tehát gyorsan tönkremenő puskákból álltak, másrészt a kiképzetlen katonák nem mindig tudták megfelelően gondozni fegyvereiket, a lőszert pedig esztelenül pazarolták.

A hadiipar nyersanyagbázisát a Szlovák-érchegység vastermelése és a nyírségi salétrom főzés jelentette. A megfelelő nyersanyagbázisok elfoglalása után, 1703. július végén indulhatott meg a kuruc lőszergyártás, 1703 decemberében pedig a fegyvergyártás.

A magyarországi és erdélyi vashámorokban foglalkoztatott szakmunkások száma a XVIII. század elején mintegy 400-500 főre, a kurucok számára dolgozó puskaműves lakatosok száma kb. 80-85 főre tehető. A salétromfőzéshez csupán a természetben sok helyütt található és mindig újra képződő salétromtartalmú talaj, eresztőkád és réz főzőüst kellett.

Ennek megfelelően kis mennyiségekben úgyszólván mindenütt elő lehetett állítani a puskaporgyártásnak ezt a legfontosabb nyersanyagát. Szerte az országban sok kis salétromfőző officina működött; jelentős mennyiségű salétromot azonban a szabadságharc idején egyedül a nagykállói kincstári salétromos officina állított elő. Számára a nyersanyagot a nyírségi falvak salétromfőző parasztjai állították elő, az ezektől az önálló kistermelőktől felvásárolt tisztítatlan, ún. parasztsalétromot a kállói üzemben újra feloldották és kikristályosították, s ezt az "eresztett" vagy "finom" salétromot szállították a puskaportörő malmokba.

Sréter János

A puskaporgyártás hagyományosan kialakult központjai a Tiszántúlon Debrecen, Észak-Magyarországon Kassa és Besztercebánya, illetve az ezzel szomszédos Radvány voltak. 1705 elején a kuruc sereg számára tíz puskaportörő malom dolgozott. A kuruc hadiipar legnagyobb teljesítménye a bombaöntés magyarországi meghonosítása volt. A török ellen harcoló hadseregek tüzérségét más Habsburg-tartományokból és a Német Birodalomból látták el bombával és gránáttal.

A kuruc tüzérség főparancsnokáé, Sréter János brigadérosé az érdem, hogy 1704-ben Libetbányán megindította a hazai bombagyártást, fölöslegessé téve ezzel a rendkívül költséges lengyelországi importot.

Ugyancsak Sréter János indította meg a kuruc ágyúöntést is, 1704 elején Besztercebányán, 1704 végén Kassán. Rákóczi hadserege számára ez a két ágyúöntő műhely gyártott különbező űrméretű könnyűágyúkat.

Sréter János aláírása

Rendkívüli nehézségekbe ütközött a puskagyártás is. Jó minőségű, puskacsőnek alkalmas vasat bőven gyártottak Magyarország és Erdély közel száz vashámorában, specializált puskaművesek viszont nem voltak az országban; puskajavítással és szükség esetén puskakészítéssel az ügyesebb lakatosmesterek foglalkoztak.

Erre a kézműves munkaerő bázisra, elsősorban az észak-magyarországi kis bányavárosokban, Mecenzéfen, Rozsnyón, Csetneken, Dobsinán stb. működő mesterekre építette fel Lónyay Ferenc "felruházó és fegyveresítő főhadbiztos" a kuruc puskagyártást, de bevonta a munkába távolabb fekvő vidékek, Miskolc, a Hegyalja, Debrecen mestereit is.

1704-1705-ben mintegy nyolc hónap alatt 4000 puska készült el a kuruc sereg számára. A Rákóczi-szabadságharc idejére is érvényesnek látszik az a XVII. század első feléből származó adat, amely szerint egy mester egy hónap alatt hat puskát tudott elkészíteni.

Könnyebb munka volt, így nagyobb eredményekkel is járt a kardverés.Különösen jó, régóta híres kardokat készítettek a csetneki csiszárok. Mind a puskacső, mind a kard a vashámorokban termelt vasból vagy acélból készült. Megfigyelhető a kuruc fegyvergyártásban egy sajátságos, a technikai felkészültség által meghatározott munkamegosztás: a puska és a kard nem ott készült el, ahol a puskacsövet, illetőleg a kardvasat verték; a félkész árut más városokba szállították át, és más mesterek fejezték be a munkát.

ércolvasztás

A fegyverkészítés minden munkafázisát önálló kézművesek végezték, nyoma sincs bonyolultabb, a manufakturális termelés irányába mutató üzemszervezetnek. Forrásaink teljesen egyértelműen vallanak arról, hogy a kuruc hadsereg felfegyverzése mennyiségileg mindig elmaradt a követelmények mögött.

Mint a kuruc államapparátus általában, a hadiipari szervezet is 1705 végére alakult ki. A hadiipari termelés középpontja Besztercebánya lett, és három hadszertár alakult, Érsekújváron, Kassán és Munkácson. Az érsekújvári hadszertár feladata a Vág vidékén és a Dunántúlon harcoló seregek ellátása volt, a hadianyagot Besztercebányáról kapta.

A kassai hadszertár volt – központi fekvése következtében is – a legnagyobb; az itt tárolt hadianyagot részben a különböző kassai, részben a közeli szepességi és mecenzéfi üzemekben gyártották.

A munkácsi hadszertár számára a Munkácson és a munkácsi uradalomban újonnan létesített üzemek termeltek. Minthogy a szertár is, az üzemek is Rákóczi magánbirtokán álltak, irányításuk is az uradalmi tisztek, s nem a hadbiztosság feladata volt. A fejedelem a munkácsi uradalmi hadiipar fejlesztését különösen szívén viselte, de előzmények és ipari hagyományok híján nem sok eredményt ért el. Katonai jelentősége Munkácsnak, mint hadiipari bázisnak csak a szabadságharc legvégére lett.