fejedelem

1676–1735

I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia, Borsiban (Zemplén vármegye) született 1676. március 27-én. Alig negyedfél hónapos korában veszítette el atyját. I. Rákóczi Ferenc végrendeletében gyermekeit Lipót császár pártfogásába ajánlotta, csak nehezen bírták a magyar tanácsosok közbenjárásával kijárni, hogy Lipót főgyámsági jogának fantartása mellett édesanyjuk, Zrínyi Ilona legyen a gyámjuk. Így nevelkedhetett Rákóczi magyar környezetben, férfias lelkű anyja mellett. Előbb Munkácson, Sárospatakon majd Regécz várában. 1680-tól, miután Rákóczi nagyanyja, Báthory Zsófia meghalt, állandóan a munkácsi várban laktak, azután is, hogy Zrínyi Ilona 1682-ben férjhez ment Thököly Imréhez. Thököly nem avatkozott Rákóczi neveltetésébe, aki továbbra is katolikus hitben nevelkedett, de személyes tekintélyének növelése végett 1683-ban, mikor a Bécs ostromára vonult török hadakhoz csatlakozott, magával vitte a táborba a Pozsony vármegyei Cseklészig. A gyermek Rákóczi Hogy Thököly a török kormányban iránta támadt bizalmatlanságot eloszlassa, a kis Rákóczit kezesül Konstantinápolyba akarta küldeni, de Zrínyi Ilona ellenkezése miatt nem valósíthatta meg szándékát. Nemsokára Nagyváradon Thökölyt a török fogságra vetette, noha rövid idő múlva szabadon bocsátotta, párthívei nagyrészt elfordultak tőle, Budavár ostromakor már a császári sereghez csatlakoztak. Budavár bevétele után egész Felső-Magyarország Lipót birtokába került a Rákóczi javak legnagyobb részével, Munkács várát kivéve, amelyet Zrínyi Ilona Caraffa és Caprara tábornokok ismételt ostromai ellenében hősileg és kitartóan védelmezett. A 12 éves Rákóczi is ott járt a bástyákon és lelkesítette a vitéz védőket. Miután azonban Zrínyi Ilona segítségre nem számíthatott, kénytelen volt 1688. január 17-én feladni a várat. A kapituláció értelmében a Rákóczi árvák összes javaikat visszakapták ugyan, de Lipót gyámsága alá helyeztettek s anyjukkal együtt Bécsbe kellett menniük. A király Kollonich bíbornokot bízta meg neveltesésükkel, aki Rákóczit neveltetésével is el akarta nemzetétől szigetelni. Rákóczi nénjét, Júliát erőszakkal vitte Bécsben az Orsolyák intézetébe. Az ifjú Rákóczit Neuhausba a jezsuiták kollégiumába küldte. Neuhasban felsőbb utasításra nem mint fejedelmi sarjadékot írták be Rákóczit, hanem csak mint grófot. Miután nevelőjét, Badinyit is eltávolították mellőle, Rákóczi csak tanáraival érintkezhetett, akik fejlett értelmi képességéért, szorgalmáért és méltóságos magatartásáért csakhamar megkedvelték és nagyrabecsülték. 1690-ben a prágai egyetemre ment, ahol szenvedéllyel feküdt neki a természettani, matematikai, építészeti és hadtudományi munkák tanulmányozásának. 1692-ben anyját kiváltotta Thököly. Rákóczit is magával szerette volna vinni Konstantinápolyba, de az udvar még annyit sem engedett meg, hogy elbúcsuzhassék anyjától, akit nem is látott többé. Rákóczi Júlia 1691-es férjhezmenetelével nagykorúvá lett és megszabadult Kollonich gyámságától. Rákóczi Ferenc nagykorúságáig Kollonich semmit sem akart kibocsátani a vagyonból, Aspremonték császári pátenst eszközöltek ki Rákóczi nagykorúsítására. Így lett Rákóczi Ferenc önálló 1692-ben. Nővére tanácsára jegyet váltott az Eleonora császárnéval rokon Magdolna hessen darmstadti hercegnővel. A császári udvar azonban meg akarta gátolni ezt a házassági tervet, miért is Lipót, mielőtt az engedélyt megadta volna, Rákóczit Olaszországba küldte, hogy ott tapasztalatokat szerezzen. Éppen Rómában időzött, mikor a bécsi udvartól jegyesének halálhírét kapta. 1694-ben visszatért Bécsbe, innen Magyarországra s május 25-én elfoglalta a Sáros vármegyei főispáni széket. A sárospataki vár A nyár folyamán a rajnai hadsereghez ment császári engedéllyel, de ez csak ürügy volt arra, hogy Aspremont tanácsára, az udvari fondorlat megkerülésével, eljegyezze Sarolta Amáliát, a hessen-rheinfelsi uralkodó gróf leányát, akit szeptemberben nőül vett Kölnben. A császár haragra gerjedt titkon előkészített házassága miatt és mikor Rákóczi visszatért Bécsbe, az engedély ki nem kérése miatt szobafogságra ítélte, amelyből csak nagy közbenjárásra szabadult, hogy azután ifjú nejével zavartalanul vonulhasson Magyarországra. Sárospatakon, Eperjesen vagy kisebb váraiban élt, a közügyektől távol tartotta magát, ezért a magyarok sem bíztak benne. 1696-ban született első fia, akinek keresztapjául Lipót királyt kérte föl; 1697-ben kieszközölhette, de csak saját személyére, a birodalmi hercegi rangot. Ezalatt Magyarországon az abszolutista kormányzat valóságos rémuralmat teremtett. Thököly kurucai a közhangulatot felhasználva, Tokaji Ferenc vezérletével fölkeltek, elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát s meg akarták nyerni vezérüknek az ifjú Rákóczit. De ő kitért a mozgalom elől, amelyet helyesen korainak és előkészítetlennek látott. Hogy a gyanút elhárítsa magától, azonnal Bécsbe sietett. A zendülést csakugyan hamar szétverték a hirtelen összevont császári csapatok. A magyar alkotmány üldözése, az ősi szabadság visszaszerzésének szüksége azonban mindinkább megérlelte Rákócziban annak tudatát, hogy ő hivatott az alkotmányosság fegyveres erővel való visszavívására. Érintkezésbe lépett Bercsényi Miklós gróffal, aki 1696-1699 között a vármegyék és a katonaság közti vitás ügyek följebbviteli fórumán a polgári érdekek védelmére megválasztott főhadbiztos volt Felső-Magyarország részére. Ez a nagy vagyonú és nagy műveltségű főúr, aki a kibontakozást egyedül az ország rendi szabadságainak helyreállításában látta, megismervén Rákóczi gondolkozását s örömmel látván, hogy Rákócziban önvallomása szerint a "német köntös alatt is igaz magyar szív dobog". Rákóczi kémektől körülvéve, csak Bercsényivel mert őszinte lenni. Megállapodtak, hogy amint kedvező lesz az idő, fegyverrel szerzik vissza a szabadságot. Az alkalmat a készülő spanyol örökösödési háború adta. XIV. Lajos francia király el volt tökélve, hogy II. Károly spanyol király halála után a Bourbonok jogáért harcba száll a Habsburg-házzal. 1700-ben felszólíttatta Ferriol őrgróffal Rákóczit, hogy álljon az elégületlen magyarok élére. Biztosította, hogy pénzt és fegyvert küld. Rákóczi Bercsényivel együtt elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. 1700 november 1-én levelet írt a francia királynak és külügyminiszterének. A leveleket egy Longueval nevű belga származású hadnagyra bízta, aki éppen szabadságra utazott hazájába. Longueval elárulta őt Bécsben, ahol utasították, hogy folytassa útját. A francia külügyminiszter válaszát szintén megmutatta Bécsben, mielőtt Rákóczinak átadta. Rákóczi 1701 február 11-én újabb leveleket küldött vele. Longueval Linzben színleg elfogatta magát a nála lévő levelekkel együtt. Rákóczi aláírása Aspremontné sietve értesítette Rákóczit, hogy idejében Lengyelországba menekülhessen. Rákóczi nem akarta magára hagyni beteg feleségét. Április 18-án Solari császári tábornok elfogta, s előbb Eperjesre vitte, onnan Bécsújhely várába szállították, ahol ugyanabba a börtönbe zárták, amelybe harminc évvel azelőtt nagyatyja, Zrínyi Péter volt zárva kivégzése előtt. A kormány semmibe véve Rákóczi tiltakozását, hogy ügyét csak magyar bíróság tárgyalhatja törvényesen, osztrák urakból állított össze rendkívüli törvényszéket. Elhatározták, hogy vesznie kell. Neje mindjárt elfogatása után Bécsbe ment, hogy lépéseket tegyen kiszabadítása végett; az angol, porosz, mainzi és hannoveri követek kormányaiktól utasítást kaptak, hogy ügyét támogassák. A jezsuiták is felkarolták Rákóczi ügyét. Mindamellett Rákócziné látta, hogy semmiféle fenyegetés nem fogja eltéríteni az udvart Rákóczi kivégeztetésének szándékától, ezért eltökélte, hogy megszökteti. Megnyerte börtönőrét, a porosz származású Lehman Godofréd kapitányt, aki öccsével együtt Rákóczit dragonyosközlegényi egyenruhában kiszöktette a várból. Rákóczi nagy nehézségek közt Lengyelországba menekült, ahol már Bercsényi is menedéket talált. Minthogy a bécsi kormány 10,000 forintot tűzött ki Rákóczi fejére, akit többször igyekeztek kelepcébe csalni, rokonánál, Sieniawski herceg nejénél húzta meg magát. Bercsényivel Varsóban találkozott, aki sürgette, hogy indítsa meg a harcot Magyarországon. Erre az alkalom 1703-ban következett be, amikor már teljes erővel folyt a spanyol örökösödési háború. Magyarországból a csapatok legnagyobb részét a Rajnához küldték, alig maradt az országban 30,000 katona. A munkácsi uradalomban fölkelés tört ki a parasztok közt, de a nemesség a parasztlázadás következményeitől félvén, ellenállt, és Károlyi Sándor szatmári főispán Dolhánál, Máramaros vármegyében szétverte az első kuruc csapatot. Rákóczi attól tartott, hogy ha késlekedik, a nép teljesen elveszti bátorságát, küldöttek is mentek hozzá, hogy sürgessék, Bercsényi lovascsapatot szerelt föl, a francia király pedig pénzt küldött. Rákóczi tehát megindult Magyarországba s 1703 június15-én Lawoczne mellett Kliniec faluban fogadta az Esze Tamás vezetése alatt megjelent magyar csapatot; ezzel együtt azonban nem volt több embere 3000-nél. Rabutin, Erdély osztrák főparancsnoka rettegve bezárkózott Szeben falai közé. 1704. július 7-12-én Rákóczi Ferenc bizalmi emberei a gyulafehérvári országgyűlésen elérték uruk fejedelemmé választását. Az országgyűlés határozatot hozott a gubernium eltörléséről, s rendezte a legsürgősebb katonai ügyeket is. II. Rákóczi Ferenc azonban nem költözött Erdélybe, az ország ügyeinek intézését az Erdélyi Consiliumra bízta. A Consilium a központi hatalom szerve volt, s a rendi érdekek fölött álló korszerű állam kialakítását célozta. A fejedelem Erdély államiságát a Magyarországgal kötött szövetségben látta biztosítottnak. Az 1705 őszén tartott szécsényi országgyűlésen megalakult a magyarországi rendek konföderációja, s II. Rákóczi Ferencet Magyarország vezérlő fejedelmévé választották szeptember 17-én. Döntés született arról is, hogy a konföderáció az erdélyi rendekkel is szövetséget köt. A tényleges szövetséget azonban nem sikerült tető alá hozni. Rákóczi vereséget szenvedett a zsibói szorosban, az erdélyi kuruc uralom összeomlott. Herbeville tábornagy serege bevonult Erdélybe, s az osztrák megszállás nyomása alatt az erdélyi főurak 1705 decemberében eltörölték Rákóczi fejedelemségét. Az erdélyi rendek a segesvári országgyűlésen hűséget esküdtek I. Józsefnek. Hamarosan azonban, 1706 elején Erdély (néhány szász város kivételével) újra a felkelők kezére került. A kuruc jelenlét eredményeként az erdélyi urak és a városok képviselői újra Rákóczi hűségére álltak. Az erdélyi kuruc rendek Huszton kimondták a magyarországi konföderációhoz való csatlakozást. 1707. április 5-én Marosvásárhelyen az országgyűlés kimondta Erdély elszakadását a Habsburgoktól, s rendelkezett a négy bevett vallás szabad gyakorlásáról is. Az ónodi országgyűlés hasonló, radikális határozatokat hozott Magyarországra vonatkozóan: kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, s a szabadságharc tartamára felfüggesztette a nemesi adómentességet. Az erdélyi országgyűlés 1707. április 4-én Marosvásárhelyen beiktatta a fejedelmi székbe II. Rákóczi Ferencet. Rákóczi 1707 őszén Erdélyben Rabutin ellentámadása miatt kénytelen volt meghátrálni. Rabutin császári serege birtokba veszi Erdélyt. Magyarországi nemesi ellenzéke egyre jobban ellene fordult. Különösen kiéleződött a központi hatalom és a rendek közötti ellentét a jobbágy katonaság felszabadítása ügyében. 1708 augusztus 3-án Siegbert Heister tábornagy Trencsénnél szétverte a kuruc fősereget. 1710-ben francia-osztrák béketárgyalások kezdődtek. Rákóczi bízott abban, hogy a nemzetközi béketárgyalásokon a svédek és az oroszok felkarolják Magyarország és Erdély ügyét. Emiatt utazott el a fejedelem április elején Lengyelországba, hogy I. Péter cárral találkozzék. Távolléte alatt Károlyi Sándor kuruc főparancsnok – háta mögött érezvén a rendek támogatását – 1711. április 30-án békét kötött Szatmáron Pálffyval, mint császári biztossal. 12000 kuruc a nagymajtényi síkon letette a fegyvert. Rákóczi életére, a várak kivételével minden vagyonára kegyelmet biztosítottak, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt és a még kezén levő várakat átadja. Ha nem akar az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhatik. Rákóczi nem volt rábírható a béke elfogadására. Nem bízott az udvar őszinteségében, s nem hitte, hogy XIV. Lajos annyi szép ígéret ellenére cserben hagyja s a tárgyalás alatt levő közbéke megkötésekor ne emlékezzék meg róla. 1711-1712-ben Lengyelországban maradt, előbb jaroslawi uradalmában, majd Sárosi gróf álnéven Danckában (Danzig). 1712-ben Angliába ment, s miután a bécsi udvar tiltakozására az angol királynő nem fogadta, Franciaországba utazott. 1713 április 27-én emlékiratot adott át XIV. Lajosnak Magyarország figyelembevétele végett. A király a legnagyobb jóakarattal fogadta, számára és bujdosótársai részére évdíjat rendelt; de Magyarországért semmit sem tett. 1713-ban megkötötték az utrechti, 1714-ben a rastatti békét, de Rákócziról és hazájáról egy szó sem esett. Még keserűbb csalódás érte a magyar országgyűlésen 1715. alkotott XLIX. törvénycikkel, amely Rákóczit, Bercsényit és társaikat, akik az amnesztiát nem vették igénybe, a haza nyilvános ellenségeinek, hazaárulóknak és az igazi szabadság felforgatóinak, összes javaikat a királyi kincstár számára lefoglalandónak jelenti ki. Rákóczi ekkor még Franciaországban élt, ahol nemcsak a király, hanem általában a magasabb társaskörök is kedvelték szeretetreméltó egyéni tulajdonságaiért és nagy műveltségéért. Hányattatása közben veleszületett vallásos érzése is erősebben szólalt meg benne. Elidegenedett a zajos udvari élettől és remeteségre vágyott. Visszavonult a kamalduliak grosboisi kolostorába. Különösen XIV. Lajos 1715. szeptember 1-én bekövetkezett halála után száműzte magát a társaságból; anélkül azonban, hogy Magyarország újabb feltámadásának eszméjét elejtette volna. 1716-ban Törökország újra háborúba szállt III. Károly császár és magyar király ellen. Fülöp spanyol király, aki az olasz tartományokat szerette volna elfoglalni, fölbiztatta Rákóczit, hogy Törökországon át siessen Magyarországba és szólítsa talpra az elégedetlenkedőket. Rákóczi 1717. szeptember 15-én társaival elindult Törökországba hajón. Rákóczi háza Rodostóban Október 10-én szállt partra Gallipolinál. Törökországban fejedelmet megillető fényességgel fogadták ugyan, de arról nem akartak tudni, hogy külön keresztény sereg élére állítsák. Magyarországra való reményei gyorsan megsemmisültek. 1718. július 21-én megkötötték a passzarovitzi békét. A porta nem fogadta el azt a föltételt, hogy a bujdosókat kiadja. Rákóczi vissza szeretett volna térni Franciaországba, de Orléansi Fülöp, a régens, Ausztria iránti tekintetből kijelentette, hogy visszatérése nem kívánatos. Így Rákóczi kénytelen volt Törökországban maradni. Előbb Konstantinápolyban jelölték ki lakását, de mikor két év múlva a császári követ a bujdosók kiadatását követelte, a szultán ezt megtagadta, ellenben 1720-ban a bujdosókat Rodostóba telepítette le. Itt Rákóczi egyhangú, majdnem kolostori életet élt, csak néha-néha szórakozott vadászattal. Rodostói kápolna Feleségét nem láthatta többé; a fejedelemasszony 1722 február 18-án halt meg Párizsban. Közben több bujdosótársának halála búsította, különösen Bercsényié, aki 1725-ben halt meg. 1727-ben György fia, aki Bécsből, ahol testvérével, Józseffel együtt őrizet alatt állt, szerencsésen Párizsba szökött és váratlanul meglátogatta Rákóczit. De már egészen idegen nevelés volt, magyarul sem tudott s fél év múlva visszatért Franciaországba, üresen hagyván atyja szívét. 1735-ben Rákóczi állapota, miután már hosszabb időn át betegeskedett, válságosra fordult. Április 8-án, nagypénteken meghalt. Szívét Grosboisba vitték, de testét Mikes Kelemen Konstantinápolyba szállította, ahol a galatai jezsuita, ma lazarista templomban, édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették. Itt pihentek hamvai mindaddig, amíg a nemzet a bujdosótársak és Thököly hamvaival együtt 1906-ban nagy ünnepélyességgel vissza nem hozatta. 1903-ban a szabadságharc kétszázados évfordulójakor országszerte ünnepeket, Kassán pedig ereklye-kiállítást rendeztek, mely alkalomból Rákóczi nagy lovas szobrának felállítását is elhatározták. Ez az alkalom előkészítette Rákóczi politikai rehabilitációját és az emlékén esett sérelem jóvátételét. 1904 április 18-án I. Ferenc József királynak Tisza István gróf magyar miniszterelnökhöz intézett következő leirata jelent meg: "A magyar történetem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végkép letűnt korszak történelmi emlékeit képezik. Király és nemzet kölcsönös bizalma és az alkotmány visszaállított békés uralma megteremtették a trón és nemzet között a sikerült egyesült munkásság alapfeltételét képező összhangot. Keserűség nélkül gondolhatunk tehát vissza mindannyian a mögöttünk álló borús korszakra s király és nemzet egyesült kegyelete keresheti fel mindazok emlékezetét, kiknek vezetőszerep jutott a letűnt küzdelmekben. Ennél fogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék, és erre vonatkozó javaslatait elvárom" A hamvak hazahozatala 1906 októberben valósult meg. Hamvai a kassai dómban nyugszanak. Hat nyelven beszélt és írt. Magyarul, latinul, franciául, olaszul, németül és lengyelül. Erényes, dolgos, barátságos, nemes lelkű, jótékony, és szerény volt. Az is mutatja szerénységét,, hogy az uralkodók a maguk arcképét tetették a pénzeikre. Rákóczi azonban csak magyar jelképeket – országcímert, a Madonnát – és a szabadságharc jelmondatát Pro libertate verette a pénzekre. "...aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember, vagy fúr, vagy farag, vagy esztergában dolgozik. És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát" – így írt Mikes Kelemen a fejedelem napirendjéről az emigrációban. A karosszéket II. Rákóczi Ferenc faragta Rodostóban.