1. Mit búsulsz kenyeres, midőn semmid
nincsen? Jó az Isten, jót ád, légy
jó remínségben. Fölnyílik az idő
majd az gyönge fűre, Hova két
szemünk lát, elbújdosunk ketten.
2. Oh, édes
pajtásom, hogyne búsulkodnék, Mikor
az sok gondok rajtam uralkodnak, Sok
gondolkodások szüntelen fárosztnak,
Minden órán engem elmémben bágyosztnak.
3.
Rongyos az dolmányom, kivan az oldalom,
Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom,
Hátom lapockáját veri az kalpogom,
Zsírtul ködmenyem is igen megavult már.
4.
Az köpönyegem is igen jó viselt már,
Az sok eső miatt vagyon benne sok kár,
Mind elrothasztotta az csizmámat nagy sár,
És nyereségemmel kerest pénz szűkön
jár.
5. Nincsen abrak, széna, rút hitvány az
lovam, Rongyos az istállóm, igen
puszta házam, Mind eltöredezett
szegen az nyeregfám, Mind elkopott
róla az sok szép nyert szerszám.
6. Kenyerem,
pecsenyém igen szűkön vagyon,
Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban,
Pénzem pedig nincsen mast az oldalamon,
Kiürült az gyűszűm, elkölt kóbollásom.
7.
Az lovamrúl igen lekopott az patkó,
Az ki még rajta van, az is nem igen jó.
Ha nem patkoltatok, elhal tűlem az ló,
Csak gyalog maradok, mint egy rút
kóbolló.
8. Az farkasbőrömnek lekopott az
szőre, Pókháló palackom az szegen
bélepte. Nyargalódzik rajtam az
tetvek serege, Mert szurkos az
üngöm, nincs ki fejérítse.
9. Kurva már az
anyja! mint élhetek, élek, Kivetem
hasamat az szép verőfénynek, Csak
úgy dohányozok az midőn éhezek, Így
én is másokkal szépen eltöngődek.
|