gróf, tábornagy

1664–1751

1664. augusztus 20-án született. Katonai pályáját, mint önkéntes kezdte 1681-ben az Isemburg féle német gyalogezredben, majd a Pálffy-ezredbe ment át zászlótartónak. 1683-ban Bécsnél, 1686-ban Budánál harcolt a török ellen. 1704-ben Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok bánja és lovastábornok, s Rákóczi elleni harcai jutalmául 1709-ban tábornagy. Ugyanez évben Rákóczi utódjaként Sáros vármegye főispánja lett. 1710-ben Felső-Magyarország vezénylő főparancsnoka. 1711-ben főszerepet vitt a II. Rákóczi Ferenc felkelését befejező szatmári béke létesítésében. 1722-ben nagy buzgalmat fejtett ki a Habsburg-ház leányági örökösödésének az országgyűléssel való elfogadtatásának érdekében, amiért III. Károly sok ajándékkal halmozta el. 1724-ben magyar helytartósági tanácsos, 1731-ben országbíró, 1732-ben Pozsony vármegye örökös főispánja és Pozsony várának főkapitánya, 1740-ben az aranygyapjas rend vitéze, Magyarország főparancsnoka és titkos tanácsos. 1741-ben Magyarország nádora, 1742-ben a magyarországi hadsereg fővezére. A király által a nemzetnek adományozott szobrát 1905. szeptember 10-én állították fel az Andrássy-út köröndjén. 1751. március 24-én halt meg Pozsonyban.