2004. augusztusi szám
Tartalomjegyzék

 

 

Vezércikk: Fejlődik-e Győrvár?

Egyesületi hírek

Közhasznúsági jelentés

Iskolai hírek

Bakonybél

Ovi rovat

Ovis kirándulás

Anyakönyvi hírek

 

 

Fejlődik-e Győrvár?

 

   Ahány ember, annyiféle válasz adható erre a kérdésre, minthogy nap, mint nap annyi is adatik. Vannak olyan sommás vélemények, hogy ez a falu semmit sem fejlődik, de olyanok is, hogy látványos és előremutató változások történtek községünkben. Ez utóbbi megállapítást néhányan azok teszik, akik régebben jártak Győrváron. A valóság, amint az általában lenni szokott, valahol a kettő között van ezúttal is. Persze az igények nálunk is a lehetőségek előtt járnak, és ez így természetes.

   Mindenesetre úgy vélem, hogy nem érdemes erről a kérdésről ilyen általánosságokban beszélni, mert az mindig az erősen szubjektív, tehát szükségképpen elfogult.

Nézzünk néhány konkrét példát, hogy valójában történik-e valami amit fejlődésnek nevezhetünk? Ez természetesen csak az önkormányzati kezdeményezések sorra vételét jelentheti, pedig valójában egy község igazai gyarapodását az ott lakó polgárok munkája, a többre, a jobbra, a szebbre, az igényesebbre való törekvése alapozza meg.

   Mégis mit tesz az önkormányzat?

Hamarosan befejeződik az orvosi rendelő teljes felújítása és a védőnői tanácsadó kialakítása. Azt gondolom, hogy ráfért a 60-as években épült épületre a teljes generálozás. Így az önkormányzat, a tárgyi feltételek tekintetében korszerű feltételeket biztosít az ellátáshoz. A munkák összköltsége meghaladja a 7 millió Ft-ot, amelynek döntő részét pályázati forrásból biztosítottuk.

Kényszerű okból, a vízelöntés után zajlik és a befejezéséhez közeledik a körjegyzőség belső felújítása. Kicsit szarkasztikus megközelítéssel élve „nincs olyan kár, amiből haszon ne származna” esete forog fenn. A hivatal belseje szebb lesz minden korábbinál. A költségeket a biztosító által fizetett kártérítésből fizetjük.

Megkezdtük a régi és rossz állapotú buszmegállók cseréjét. Ez általános vélemény szerint egyértelműen jó döntés volt, és nagymértékben javítja a faluképet. Ez bizonyára így is van, mert aki idegenként érkezik a faluba, szinte mindenki elismerését fejezi ki, a kulturált, formatervezett és igényes építményekkel kapcsolatosan. Persze a világ nem ilyen egyszerű, mert van olyan vélemény is, hogy ez felesleges volt, másra kellett volna fordítani a pénzt. A pénzt, amit erre még nem fizettünk ki, mert a kivitelező vállalkozó előlegezte meg a későbbi sikeres pályázati forrás megszerzésének reményében.

Valóban pályázatot kívánunk benyújtani a falukép rekonstrukcióra, amelynek keretében még a körjegyzőség és az orvosi rendelő előtt, az árok lefedésével parkolókat alakítunk ki.

Az Új Élet utcai temetőbe még az idén bevezetjük a villanyt.

100 ezer Ft-al járult hozzá az önkormányzat a hegyre vezető út javítási költségeihez. További szükséges munkák elvégzéséhez a képviselőtestület döntésétől függően esetleg az önkormányzat tulajdonában levő faanyag értékesítéséből teremhető forrás.

   Nem beruházási tárgyú probléma ugyan, hogy hogyan néznek ki a községi közterületek. Ez mégis a mindennapok hangulatát befolyásoló kérdés. Azt hiszem, amióta vállalkozási formában oldjuk meg ezt a feladatot, nem lehet igazán panasz.

 Egyik legnagyobb vállalkozása a községnek a szennyvízberuházás.  Ezzel kapcsolatosan jelenleg a következő tájékoztatás adható. A lakossági saját erő összegyűjtése a végéhez közeledik. 139-en Fundamenta előtakarékosság, 32-en egyösszegű befizetés formájában fizetik meg a 300 ezer Ft-os hozzájárulást. Ezen felül még 5 közületi befizetés várható. Néhányan a korábbi előtakarékosság során összegyűjtött pénzüket használják fel erre a célra.

A beruházás műszaki előkészítése is folyamatos. Befejeződtek a geodéziai és a talajmechanikai mérések, és elkészült a tisztító és a hálózat terve.

A legnehezebb kérdés a szükséges pályázati forrás, - amely mintegy 120 millió Ft-ot tesz ki -  megszerzése. Ennek érdekében beadtuk a szükséges pályázatot az EU SAPARD alapjához. Pályázatunkat befogadták, de döntés még nincs. Ha esetleg nyerünk, akkor is még további 60 millió Ft külső forrás megszerzése szükséges. A legnehezebb kérdést, - mármint, hogy mikor lesz az első kapavágás – az előzőekből következően jelenleg nem tudjuk megválaszolni. Azt is gyakran kérdezik, hogy akkor, minek kell a lakosságnak fizetni, ha nem tudjuk megmondani, hogy mikor lesz ebből az egészből valami? A válasz az, hogy ha ezt nem így csináljuk, akkor reményünk sincs arra, hogy pályázati pénzt szerezzünk. Tehát a lakossági befizetéseknek mindenképpen meg kell előzni a pályázatot. A lakók által befizetett pénz nem fog elveszni! Az a csatornaműtársulat számláján gyűlik, és csak a szennyvízberuházásra kerül felhasználásra.      

Itt most csak egy lehet fontos mindenkinek, elsősorban az önkormányzat vezetőinek, de a csatornaműtársulat tisztségviselőinek is, azon legyenek, hogy ezt a beruházást minél előbb megvalósítsuk, és minden eszközzel - jószándékkal is -, előmozdítsuk. Ez a jelenlegi pénzszerzési viszonyok között nem lesz egyszerű feladat. Ülhettünk volna a babérjainkon, és elkerülhettünk volna sok konfliktust, ha nem vágjuk ilyen nagy fába a fejszénket, de akkor címbeli kérdésre még ilyen választ sem tudnánk adni, mint ami ma adható.

   A képviselőtestület nevében mindenkit arról szeretnék biztosítani, hogy a falu fejlődése, - annak ellenére, hogy szinte minden évben működési forráshiánnyal küzdünk -  a legfontosabb szempont. Ennek érdekében a szükséges kockázatokat felvállaljuk, de arra törekszünk, hogy ez az ésszerűség határain belül maradjon.

Mindehhez kérem a község lakóinak tevékeny támogatását, és remélhetőleg így, arra a kérdésre, hogy „Fejlődik-e Győrvár?”, tényleg a többség számára megnyugtató, pozitív válasz adható.

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

Egyesületi hírek – Visszapillantás

 

A Falunapra megjelent újságunkban június 6-ig jeleztük a várható programokat. Az előrejelzés alapján a következő programok történtek.

2004. május 17. „Játéktár”, havonta megismétlődő fejlesztő foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Ezen a napon véradás is volt.

Május 18-án Bebes István országgyűlési képviselő előadására vártuk az érdeklődőket.

Május 20. Nyugat-Dunántúli Regionális Konferencia (kb. 100 részvevővel)

Május 21-22. A szombathelyi Nyitra utcai Általános Iskola táborát fogadtuk.

Május 28. FBK éves közgyűlése (közhasznúsági jelentés a mostani számunkban olvasható)

Május 28-29. A Kodály Általános Iskola táborát fogadtuk.

Május 29. Bérbaltavár, Oszkó és Győrvár közös programjára került sor. A küldöttségünk részt vett a másik két község rendezvényén, majd a településeket, képviselőiket itt fogadtuk tapasztalatcsere céljából. Jó hangulatúan zártuk a napot.

Május 30-ra tervezett Pünkösd Kupa elmaradt. Helyette Kuruc Kupát rendezünk szeptemberben.

Június 2-án Vári Gyula vadászrepülő világbajnok tartott beszámolt.

Június 5-én az Ifjúsági Megyenapon, Gersekaráton szerepeltek csoportjaink. Gratulálok a szereplőknek, Margit néni formációs csoportjának, a táncos lányoknak és a breakes fiúknak. Este itt Győrváron nagy érdeklődés mellett Fáraó bálon szórakozhattak a fiatalok.

Pályázati tájékoztatók, vásárok, termékbemutatók tarkították a hétköznapokat.

Turisták csoportjai látogattak hozzánk.

Június 11-én a szombathelyi óvónők 30 fős csoportja jött, majd innen mentek Oszkóba.

Június 13-án Európa Parlamenti választás, az eredményeket itt közöljük.

 

szavazásra jogosultak száma

555

szavazóként megjelent

187

érvénytelen szavazat

2

érvényes szavazat

185

Szociáldemokrata Párt

2

Magyar Demokrata Fórum

11

Magyar Nemzeti Szövetség

0

Szabad Demokraták Szövetsége

13

Magyar Szocialista Párt

78

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

80

Magyar Igazság és Élet Pártja

0

Munkáspárt

1

 

Június 14. Játéktár.

Június 22-én tartotta a Dalárda évzáróját. A nyáron csak a fellépések előtt vannak próbák.

Június 26-án kb. 80 fős csoport, nyugdíjas rendőrök és családtagjaik látogattak hozzánk. Elhelyezték a Kuruc emlékműnél a megemlékezés virágait. Ezen a napon este Fáraó bál volt.

Június 29-én termékbemutatóval egybekötött vacsorára invitálta a meghívottakat a Medifit Kft.

Csoportjaink nyári szünetet tartanak és csak a szabadidős programokra jönnek. Kivételt képez az alakformáló torna, melyet Hubay Kinga vezet. Ők kedden és pénteken 18.00-19.00-ig tartják foglalkozásaikat.

Július 8. Nyugat-Dunántúli Fejlesztési Tanács pályázati tanácsadást tartott.

Július 12-én a Játéktári foglalkozás a szokott módon zajlott.

Július 17-én 16.00-kor esküvő volt a Házban. Bata Henrietta és Kálmán Attila esküdtek egymásnak örök hűséget. E helyről is gratulálunk. A templomi esküvőn a Dalárda is szerepelt. Nagyon meghatóan, szépen szólt az énekük.

Július 12-én örökségvédelemmel, forrásteremtéssel kapcsolatos felmérés készült.

Július 27. Kistérségi Fórum, melyen bemutatásra került a négy falu (Győrvár, Hegyhátszentpéter, Petőmihályfa és Andrásfa) melyen az épített és természeti környezet értékei láthatók. Az anyag kiegészítés és rendezés alatt után, hozzáférhető lesz CD-n és írott formában is.

   Itt szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy megköszönjem az önzetlen segítséget, melyet a Falunap színvonalas megrendezéséhez kaptunk. Külön köszönet a szponzorainknak (Győrvári Önkormányzat, Faluház Baráti Kör, Fe-Zo, Méry Pékség, Süti Cukrászda, Póker Kocsma, ÁFÉSZ, Spaits Csaba), a vezetőség tagjainak, a szereplőknek és minden győrvárinak, akik bármely módon segítettek. A FBK 10-ik születésnapja alkalmából az egyesület a következők munkáját éremmel ismerte el: FBK vezetőségi tagjai (Baladincz Jánosné, Némethné Kovács Szilvia, Talabér Gyuláné, Fekete Istvánné, Kiss Mária, Németh Pálné, Németh József (Böcek), Ruzsics Jenő, Lengyel József, Kaczor Mihályné, Varga Gézáné), a Dalárdások (Bozzai Nóra, Fekete Istvánné, Batha Béláné, Farkas Andorné, Gotthárd László, Polgár Antal, Völgyi Lajos, Völgyi Lajosné, Gotthárd Antal, Kaposi Lászlóné, Horváth Józsefné, Büki Jánosné), továbbá Pintyőke István, Pósfay Péter, Dr. Andrásfai Béla, Gotthárd Jánosné, Gotthárd Ferencné, Ruzsicsné Néma Éva.

„Győrvárért” elismerést, ill. érmet kapott id. Csarankó Antal, Buze László, Szatmári Géza és Molnár István.

  Külön köszönöm azok segítségét, akik virággal munkával, egyébbel járultak hozzá ahhoz, hogy a ház külső és belső képe esztétikus legyen. Ők a következők: Nagy Antalné, Kaszás Antalné, Bakos Antalné, Tóth Mihályné, Gotthárd Ferencné, Várszegi Mátyásné, Völgyi Lászlóné, Magyarné Kastal Rita, Némrth Jánosné, Kaczor Mihályné, Farsangné Gotthárd Gabriella. Villanyszerelési munkákban Farkas Zoltán és Bogdán Béla segített. Egyéb feladatok elvégzésében Magyar Szabolcs, Buze László és Varga Géza. A falunapi finom vacsora elkészítését, a kiszolgálást Gotthárd Jánosnénak, Gotthárd Ferencnének, Fekete Istvánnénak, Farsangné Gotthárd Gabriellának és Gotthárd Tibornénak köszönöm.

  A május 16-i gyermek vetélkedők lebonyolításában Némethné Kovács Szilvia, Németh Pálné, Polgár Antalné, Hajgató Lászlóné és férje, Farsangné Gotthárd Gabriella, Magyar Szabolcs és Rita, ifj. Nagy Antalné, Farkas András segítségét köszönöm. A gyerekek vidámsága, küzdőképessége, a zsíros kenyerek majszolása üde színfoltja volt a rendezvénynek. Köszönöm a Logo-mobil (játszóbusz) kiszolgáló személyzetének kedvességét, türelmét, mellyel gyerekeink szórakozását segítették. Visszavárjuk őket!

A nyár a pihenés, táborozás, kirándulás ideje. A kötött programok helyett irány a természet. A várható programok közül néhányat felsorolunk, de a változtatás jogát fenntartjuk.

  Augusztus 20-i közös megemlékezésre a petőmihályfai szőlőhegyen kerül sor.

  Szeptember vége: Kuruc megemlékezés, Kuruc Kupa (kispályás labdarúgó torna)

  Október 23.: Dalos Találkozó

  November vége: Búcsú

  December 6.: Mikulás

  December 12.: Nyugdíjas Nap

  December 22.: Falukarácsony

  December 31.:Szilveszter

Szeptember 5-én Ausztriába látogatunk. Célja a kapcsolatépítés. Részletes tájékoztatás később!!

  Ahogy ígértük, ebben a számban jelentetjük meg egyesületünk „Közhasznúsági jelentését”.

 


 

BEVÉTEL

ezer Ft

Összes bevétel

10.874

ebből saját források

4.435

előzi évi pénzmaradvány

445

Közművelődési, közhasznú tevékenység

2.465

egyéb sajátos bevétel

1.515

ebből bérleti díjak

1.515

tagdíj

10

önkormányzati támogatás

2.460

egyéb forrásból kapott közművelődési támogatás

3.979

helyi pályázat

285

megyei pályázat (Munkaügyi Központ) (2 pályázatból)

1.764

országos pályázat (NKÖM)

1.190

SZJA 1%-a

68

Egyéb bevétel

672

 

 

KIADÁS

ezer Ft

Összes kiadás

10.675

személyi jellegű kiadás

2.111

munkavégzéshez kapcsolódó juttatások

50

fő és részfoglalkozásúak juttatásai

2.061

munkaadókat terhelő járulékok

676

dologi kiadások

7.888

közüzemi díj

688

ügyviteli költség (irodaszer, kommunikáció)

642

épület karbantartási költség

91

eszközkarbantartás

67

szakmai anyag

740

kisértékű szakmai tárgyi eszközvásárlás

35

nagyértékű eszközbeszerzés

250

nem személyi jellegű adók, járulékok

1.836

szakmai programokkal kapcsolatos szolgáltatás

3.146

egyéb kiadás

393

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

A Faluház Baráti Kör kiemelkedően közhasznú egyesület 2003. évi közhasznúsági jelentése

 

  Győrvár Vas és Zala megye határán fekszik a Vasi Hegyháton, Vasvár és Zalaegerszeg között a 74-es út mentén. A mintegy 702 lakosú község történetének egyik legfontosabb eseménye volt a Béri Balogh Ádám brigadéros által vezette kuruc csapatok 1706-ban aratott fényes győzelme a Heister Hannibál vezette labanc seregek felett. A kuruc győzelem emlékére és a világháborús hősök tiszteletére emelt emlékmű-együttes fogadja Zalaegerszeg felől a faluba érkezőket. Minden évben megemlékezünk a labancverő hősökről.

A Győrvári Faluház Baráti Kör 1994. január 21-én alakult. Az önkormányzattól működtetésre megkapta a Makovecz Imre és Ekler Dezső tervei alapján készült Faluházat. Azóta ez a civil szervezet működteti a „falu házát”. Gondoskodik programokról, hagyományokat kelt életre és újakat teremt. Helyet ad a település, de a környező falvak, sőt a kistérség közösségi megmozdulásainak is. Szakköröket működtet, tanfolyamokat, népfőiskolai kurzusokat szervez, kiállításokat fogad.

Az egyesület kapcsolatot tart más közösségekkel, civil szervezetekkel, intézményekkel, teleházakkal. Az egyesület adja ki a Győrvári Körkép című helyi újságot.

Az eddig elmondottakból jól látható, hogy az egyesület már régen túllépte a település határait, eddig is nyitott volt a világra, a maga szerény eszközeivel igyekezett a kihívásoknak megfelelni, a vidékiség korlátjait lebontani. Egyre több olyan programot szerveztünk, szervezünk, melyek a térség igényeit is kielégíthetik, mert a Ház alkalmas ezek befogadására. 1999. májusától az egyesület egy Teleházat is működtet. Már 3 éve segítjük a munkanélküliek rehabilitációját (munkahelykeresés, képzésre irányítás). Bekapcsolódtunk a falusi turizmusba, az idelátogatókat szállással és programokkal várjuk.

A Faluház Baráti Kör - mint azt már fentebb említettük -, közművelődési, közösségfejlesztő, szabadidős feladatokat lát el, illetve a faluház épülete helyszínül szolgál a falu kisebb-nagyobb megmozdulásainak, rendezvényeinek. 

Az Idősek Klubja, a Könyvtár és egy fiókgyógyszertár is helyet kapott a „Házban”.

A folyamatos működést az egyesület elnöke koordinálja önkéntes munkatársként, a közművelődési feladatokat egy diplomás művelődésszervező látja el, továbbá egy fő technikai személyzet dolgozik a házban. Még egy főre, egy teleház-asszisztensre szükségünk lenne.

Úgy gondoljuk, hogy a mi szervezetünk eddig is sokat tett a demokratizálódásért, a nyíltságért, a polgárosodásért, a civil társadalmat jellemző szemléletmód kialakításáért. A programjaink ezt bizonyítják. 

A fentiek egy folyamatot képeznek, de minden év valami újat is hoz. A 2003-as év legjelentősebb rendezvényei a következők: 2003-ban ünnepeltük a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300-ik évfordulóját, a bevezetőben leírtuk, miért fontos ez számunkra. Szeptember 27-én rendeztük a „Kuruc Fesztivált”, mely a megye mellett a régiót is érintette, ill. a győztes csaták színhelyeinek képviselői is megtiszteltek bennünket. Az általános és középiskolások többfordulós történelem versenyének döntője is nálunk zajlott. Az egyesület már 10 éve rendezi meg május közepén a Falunapot, valamint az évfordulókhoz kapcsolódó megemlékezéseket (március 15., május 1., augusztus 20., október 23., november 6-7. – győrvári csata) valamint a jeles napokhoz kapcsolódó népi hagyományok: Farsang, Húsvét, Falukarácsony, Szilveszter stb. 

Kiscsoportok közül 2003-ban a következők működtek: Dalárda, Asszonytorna, break, Nyilvánosságért Klub, Filmklub, Színházlátogatók Klubja, Nyugdíjas Klub, Kézműves Klub (csuhé).

A teleház folyamatos nyitva tartása mellett a következő szolgáltatásokat lehetett igénybe venni: szövegszerkesztés, Internet használat, telefon, fax, álláskeresés, gyűjtő-, kutatómunka, képzések, vizsgára felkészítő tanfolyamok. könyvtár

Osztálykirándulásokat, osztálytalálkozókat fogadtunk. Két nemzetközi konferenciának is helyet adtunk (erdei iskola, örökségvédelem).

Tánctáborokat szerveztünk néptáncos fiatalok számára 3 turnusban. A helyi általános iskola által szervezett Eu-s Vetélkedő lebonyolításában is aktívan közreműködtünk. A környező települések nyugdíjasainak Eu- csatlakozással kapcsolatos előadásokat szerveztünk.

Az év során 10 kiállításnak adtunk színhelyet: fotó, kisplasztika, festmény, selyemképek, fegyver stb.

A szabadidős programok közül ping-pong, sakk, valamint számítógépes játékokkal is vártuk a fiatalokat. Havonta voltak nálunk különböző termékbemutatók, vásárok, ill. bálok.

 

Számviteli beszámoló (csatolva a 2003-as év mérlege és eredmény levezetése)

Kiegészítés az egyes tételekhez

 

2003. évi bevétel: 10.429.000 Ft + 445.000 Ft (előző évi pénzmaradvány 2002-ből)

Összesen: 10.874.000 Ft

 

Bevételek megoszlása:

Önkormányzati támogatás 2.460.000 Ft, ez az összeg tartalmazza a közművelődési normatívát is.

Egyéb pályázatból (NKÖM, NKA, Ny. Dtúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság): 3.239.000 Ft

Közhasznú tevékenységből származó bevétel: 2.465.000 Ft

Egyéb bevétel (bérleti díj, tagdíj, saját rendezvények, SzJA 1%-a: 68.000 Ft): 2.265.000 Ft

 

A költségvetési támogatásból fedeztük a közműdíjak költségeit, pályázati pénzeket rendeltetésük szerint használtuk fel. 

 

Költségek megoszlása:

Bérköltség és személyi jellegű költségek: 2.111.000 Ft

Bérköltségek közterhei:                                  676.000 Ft

Anyagi jellegű ráfordítások:                         1.540.000 Ft   (közüzemi díjak, iroda költség stb.)

Egyéb költségek, ráfordítások:                   6.348.000 Ft   

     Kuruc Fesztivál                                           4.436.442 Ft

     színpad, paraván, fénytechnika                               

     felújítása, rendezvények, szigetelés               1.912.000 Ft

Összesen: 10.675.000 Ft, azaz tízmillió-hatszázhetvenötezer forint

 

A bérköltséghez a Munkaügyi Központtól nyertünk támogatást.

 

Az SzJA 1%-ából kapott 68.000 Ft-ot működésre használtuk fel.

 

2003. évi maradványunk 199.000 Ft volt.

 

Az államháztartástól kapott pénzekről időre elszámoltunk, tartalmi és pénzügyi beszámolót küldtünk (NKÖM, NKA, RIB, Vas Megyei Munkaügyi Központ, Önkormányzat).

 

A közhasznú szervezet tisztségviselői (egyesület elnöke és a vezetőségi tagok) anyagi juttatásban nem részesültek, feladataikat önkéntes munkaként végezték.

 

Az egyesület pártpolitikai tevékenységet nem folytat / folytatott.

 

Ezen beszámolót a vezetőség 2004. május 10-én, a közgyűlés pedig május 28-án egyhangúan elfogadta.

 

Tisztelettel:

                        Varga Gézáné

                    Faluház Baráti Kör elnöke

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

Iskolai hírek

 

  A Vas Megyei Közalapítvány pályázatán iskolánk összesen 280.000 Ft-ot nyert a következőkre. A Sulirka újság szerkesztésére és nyomtatóra 80.000 Ft; Médiatár fejlesztésére 85.000 Ft; a kötélugró csapat felszereléseire és fellépőruhára 50.000 Ft; História – futásra 25.000 Ft; Magyarország vetélkedőre 40.000 Ft.

2004. június 16-án elballagott a 16 nyolcadikosunk.

2004. június 14-15-én osztálykirándulásokon vettek részt diákjaink.

2004. június 15-én hivatalosan is befejeződött a 2003-2004-es tanév szorgalmi időszaka.

2004. június 18-án kiosztottuk a bizonyítványokat. Az iskolában 12 kitűnő tanuló mellett az alsóban egy négyessel, a felsőben maximum két négyessel lezárt tanulók is könyvet kaptak. Az iskola kitűnő tanulói a 2003-2004-es tanévben:

1. osztály: 9 tanuló kapott jól megfelelt minősítés mellett valamely tárgy(ak)ból dicséretet. (Az első osztály létszáma 14 fő volt!)

2. osztály: Bankó Dorina, Gotthárd Gergő

3. osztály: Mazzag Regina, Farkas Viktor

4. osztály: Kelemen Barbara, Szatmári Krisztina

5. osztály: Másli Brigitta

6. osztály: Könyves Nikoletta

7. osztály: Bóbics Renáta

8. osztály: Góth Veronika, Németh Krisztina, Német Veronika

  Szeretném megköszönni Győrvár, Petőmihályfa, Andrásfa polgármestereinek, hogy a megyei, ill. országos versenyeken sikeresen szerepelt tanulóknak és felkészítő tanáraiknak könyvutalványt nyújtottak át az önkormányzat ajándékaként.

  Győrvárról Pintyőke István Lengyel Balázst (7.o.) a megyei történelem versenyen elért 2. helyezéséért jutalmazta. Felkészítő tanára: Zrinszki János.

  Petőmihályfa jutalma Góth Veronikáé lett, aki a megyei kémia versenyen 2., a levelezős Curie területi versenyen 3. helyezést szerzett. Felkészítő tanára: Polgár Antalné.

  Andrásfáról Németh Sándor polgármester Bóbics Renáta 7. osztályos tanulót jutalmazta, aki az iskola tanulói közül a legtöbb versenyen indult és a legkiemelkedőbb eredményeket érte el. Herman Ottó biológiaversenyen megyei 2. helyezést szerzett. Felkészítő tanára: Hollósy Szabolcs. Curie levelezős kémia verseny területi forduló: 2. hely, országos verseny: Szolnok 4. hely. Felkészítő tanára: Polgár Antalné.

  Méltán lehetünk büszkék tanulóinkra, és köszönjük a polgármestereknek, akik úgy gondolják, hogy a tudás hatalom, a tudást meg kel becsülni és értékelni kell. Ez nem csupán szólam a számukra, hanem komolyan is gondolták a könyvutalványok átadásával.

Június 22-én tanévzáró értekezletet tartottunk.

Június 28-án a kötélugró csapat, valamint Farkas Viktor és Szatmári Krisztina fellépet a vasvári kulturális roma napon. Köszönöm Németh Pálnénak, hogy a szünet ellnére is összehozta csapatát, gyakoroltak, majd felléptek. A tanulók nevében is köszönöm a szíves vendéglátást a szervezőknek, külön köszönet Kánya Lászlónak és családjának, továbbá azoknak a kedves szülőknek, hozzátartozóknak, akik vállalták a fuvart oda és vissza Vasvárra. (Bankóné Takács Csilla, Büki János, Nagy Lajos, Németh Pálné, Lisztes Károly)

Július 12-17. Bakonybélben táborozott iskolánkból 10 tanuló. A lehetőséget a szombathelyi Pálos Károly Családsegítő Szolgálattól kaptuk. A Megyei Közgyűlés elnöke, Markó Péter 50.000 forinttal támogatta a tanulók táborozási költségeit, miután levélben ezt kértem tőle. A tanulóknak 3.000 forinttal kellett hozzájárulniuk anyagilag a táborozáshoz, a többi pénzt pályázati forrásból biztosították a Családsegítő Szolgálat tagjai. A győrvári tanulók kísérője Németh Pálné volt, aki ingyen vállalta a feladatot.

Augusztus 17-22 iskolánk 30 tanulója ingyenes, ún. kormányzati táborban vesz részt Zánkán. A csapat kísérői Zrinszki János és Ódor Zsuzsanna. Ezzel a táborral kapcsolatos megbeszélés augusztus 13-án16.45-kor lesz az iskolában.

Az új tanév tanévnyitó ünnepélyét 2004. augusztus 27-én 16.45 órára tervezzük. Az új tanév 2004. szeptember 1-jén, szerdán kezdődik.

Addig is mindenkinek jó nyaralást, kellemes pihenést kívánok.

 

Némethné Kovács Szilvia

Igazgatónő

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

Bakonybél 2004. Július 12-17., avagy hogyan kerül 10 győrvári tanuló és nevelőjük az „Erdők Házába”?

 

  Az a megtiszteltetés érte iskolánkat, hogy a megyeszékhelyi Családsegítő Szolgálat Ifjúsági Klubja segítségével intézményünk 8 tanulója, 1 nevelője és egy főiskolai hallgató részvételével részesei lehettünk egy vidám hétnek a Bakony turusztikai központjában, Bakonybélban. A Klubot 3 nevelő és tucatnyi kedves fiatal képviselte, akikkel életre szóló élményekben volt részünk.

  Hétfőtől szombatig mintha csak a Faluház galériáján éjszakáztunk volna egymás mellé fektetett heverőkön, olyan környezet fogadott bennünket az „Erdők Házában”, ami mellesleg a Bakony élővilágát bemutató kiállítás is egyben. Apropó Bakony! Mi is dombok, erdők között élünk, de mondanom sem kell, hogy a Bakony hegyei azért más világ! Volt alkalmunk részeit töviről-hegyire megismerni, amikor gyalogtúráztunk, amikor legnevezetesebb városait meglátogattuk (Pápa, Zirc, Veszprém). Sőt még az éjszakai Bakonyba is bepillantást nyertünk, ugyanis éjszakai túrán is részt vettünk, ahol természetesen a Bakony „vadjai is meglátogattak” bennünket (ijesztegetés). Sajnos a balatoni fürdőzés a rossz idő miatt elmaradt (később bepótoljuk), de a sok felejthetetlen élmény kárpótol mindenkit. Itt ismerkedtünk meg a „geocaching” fogalmával (geoláda-keresés), amely igazi kincskeresővé varázsolt mindannyiunkat.

  Ezúton mondunk köszönetet a Klub vezetőinak, akik lehetővé tették nekünk ezt a felejthetetlen hetet.

Németh Pálné

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

Ovis hírek

 

  Május 11. Falunap. Néhány kisgyermekkel a „Furfangos menyecske” című mesejátékkal készültünk a falunk jeles ünnepére. Szerénytelenség nélkül írhatom, hogy a siker, mint mindig óriási volt. Gyermekeink színészeket meghazudtoló előadásmódja lenyűgözte a közönség.

  Május 28. Elérkezett a tanév vége. Szokásunktól eltérő módon hosszabb műsorral próbáltuk emlékezetessé tenni a „búcsúztatót”. Lehetőséget kaptak nagycsoportosaink, hogy külön-külön egy-egy verssel elmondják, hogy „mi leszek, ha egyszer nagy leszek!”. Egyéniségüknek megfelelő versikével búcsúzott mind a nyolc: Mazzag Krisztián, Horváth Renátó, Ujj Dániel, Gotthárd Rebeka, Gotthárd Bianka, Szabó Angelika, Jónás Rozália, Kovács Evelin.

Bízunk abban, hogy óvodánkban eltöltött évek kellemes emlékei arra ösztönzi őket, hogy előző társaikhoz hasonlóan visszajárjanak, így az iskolában elért eredményeiknek együtt örülhetünk.

Néhány szülőtől végleg búcsút veszünk, nekik is és minden szülőnek, de mindenkinek, aki óvodánkért tett valamit nagyon köszönjük.

Gyerekeinket a gyermeknap alkalmából süteményekkel és üdítővel vendégeltük meg, és a szerepjáték eszköztárunkat bővítve bababútorral és egy fahintalóval. A gyerekek szívesen vették birtokukba a játékokat.

  Három kisgyermek távozik még óvodánkból: Kovács Márk a Vasvári Óvodába, Scherman Alex és Cintia pedig elköltöztek. Így a 2004/05-ös tanévben Hegyhátszentpéterről nem lesz gyermekünk. Köszönjük Endre papa segítségét, és bízunk abban, hogy a továbbiakban is számíthatunk rá.

  Június 1-4. Óvodai beiratkozás. 10 kisgyereket írattak hozzánk, így az új tanévet 30 fővel kezdjük.

 

Óvoda nyári szünete: augusztus 2 – 31-ig tart.

Tanévkezdés szeptember 1-én szerdán.

 

Baladincz Jánosné

Óvodavezető

 

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

Ovis kirándulás

 

Július 2–án már szinte hagyományossá váló évzáró fürdős kirándulásra indultunk gyermekeinkkel, és persze családostul. Az idén a választott hely Zalaszentgrót lett. Az egész heti borongós, esős időjárás után szombatra ránk mosolygott a szerencse, derűs, vidám időben indultunk útnak. Gyermekeink már nagyon várták a kirándulás napját, hiszen ez az egyedüli alkalom, amikor óvodatársaikkal pancsikolhatnak a medencékben. Élvezték is a nap minden percét, igaz, hogy késő délutánra, mire visszaindultunk egy-két kisebb sérülés is keletkezett a kiázott lábakon. Mi szülők és a nagyobb gyerekek is jól érezték magukat az immáron egy kis csapattá formálódott kis bandában. Reméljük jövőre megismételjük.

Gotthárdné Tiborné

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

Anyakönyvi hírek 


 

Születés

  Papp Nikoletta fia Achillesz

Gratulálunk! Jó egészséget kívánunk a babának és az anyának!

 

Házasság

  Bata Henrietta és Kálmán Attila

Gratulálunk! Nagyon sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak!

 

Elhalálozott

  Gotthárd Imre

  Hustiker József (Omega)

  Kiss Mária

Nyugodjanak békében!

 

 

 

vissza az elejére

 

 

 

vissza